www.Sepurine.info    

Šepurine a tenger felől
Šepurine a tenger felől
Oldalunkkal a Vodice és Šibenik között, a szigetvilágban fekvő Prvić sziget északnyugati települését, Šepurine-t szeretnénk bemutatni. A helyiek által Šepurina-nak nevezett falu a sziget másik falujához, Prvić Luka-hoz hasonlón a Vodice és Šibenik között, menetrend szerint közlekedő hajóval érhető el. A szigeten autóközlekedés nincs.

Šepurinei strand
Šepurinei strand
Strandolásra leginkább a kikötőtől délkeletre fekvő parton (Trstevica) van lehetőség, itt aprókavicsos strand várja a fürdőzőket, pihenőket. Természetesen a település vízparti házai előtti beton teraszokról is vízbe lehet ereszkedni.

A sziget kimondottan csendes, családias jellegű, turisták, nyaralók tömegeivel nem lehet itt találkozni. Nagyobb méretű szálláshelyet a szomszédos Prvić Luka kínál (Maestral Szálloda), Šepurine-ban családi apartmanokban találunk szállást. Helyben működik egy utazási iroda, kisbolt és postahivatal. A helyi programok közül kiemelkedik Szent Rókus, a régi templom védőszentjének ünnepe minden év augusztus 16-án.

Kikötői naplemente
Kikötői naplemente
Óvárosi hangulat
Óvárosi hangulat
Šepurine falu Prvić Luka után alakult ki - ez utóbbiban a ferencesek 1461-ben építették fel kolostorukat. Kezdetben a šibeniki és környékbeli nemesség nyaralói épültek fel, ezek közül a legismertebb család a Vrančić (Verancsics) - villájuk maradványai ma is megtalálhatók. A nemességet követően a török veszély miatt biztonságosabbnak vélt helyre nagyobb számban érkeztek az új lakók. A régi templom, a Szt. Rókus templom bejárata fölötti triptichonon a templom 1620-26. közötti építésére utaló felirat található - a templom mai formájában azonban későbbi, neoklasszicista tornya pl. 1804-ből való. 1878-ban épült a parttól távolabb a új templom (Mária Mennybemenetele).

Kérjük keresse fel šepurinei fotókat és rövid videókat tartalmazó oldalainkat is! A helyi eligazodást segíti a falu fontosabb pontjait feltüntető térképünk.
Ön mit gondol? Itt szólhat hozzá!
Kérjük olvassa el szabályzatunkat. Ne írjon hozzá oldalunkhoz, ha nem ért egyet a szabályokkal!

Apróhirdetések

- Kiadó apartmanok - Murter
- Dunja Apartmanok - Pag
- Nyaralás szigeten - Splitska
- Edo és Zuzana Sikavica Apartmanok - Baška Voda
- Kiadó apartmanok - Grebaštica
- Nini apartmanok - Nin
- Apartmanok a tenger mellett - Šepurine
- Jasna ház - Maslinica

Fórum

21:21, Képek : Apartmanházak 2., szeretném megtudni az apartman
21:20, Képek : Apartmanházak 2., szeretném megtudni ennek az
21:14, Képek : A Smričeva Glav az út fölött, Köszönöm:)
19:56, Képek : A Smričeva Glav az út fölött, Helló vargamarcs!
19:41, Képek : A Smričeva Glav az út fölött, Örök kérdés?
18:59, Üdvözlet a www.Lopud.info honlapon!, Szia! Itt találhatsz
22:07, Üdvözlet a Bosana.info-n!, Kedves Saso63! A Meridiánnak csak a
20:52, Üdvözlet a Bosana.info-n!, Azt gondolom, hogy nemcsak a Pag
11:39, Bogárdi János,, nagyon köszönöm az infót
11:37, Új téma címe, Hozzászólás
11:36, olcsó étterem, tud valaki jó éttermet, nem luxust, helyi
19:10, Üdvözlet a Dramalj.info oldalon!, Kedves Éva! Ez a Pivovara

Hírek

- Szolgáltatások: újabb rovat a CroaRiván
2011/11/03

- bvp: CroaRiva értékelések - a CroaRiva új szolgáltatása, ajándékokkal
2011/09/01

- Elérhető Horvátország kék zászlós strandjainak 2011-es listája és térképe
2011/06/03

- Apróhirdetési rovatot nyitott a CroaRiva
2011/05/02

- Isztriai borok kóstolója Dunaújvárosban
2011/03/25

- Nevezetességek, látnivalók - új rovat a CroaRivan
2011/03/23

- 500 kép a CroaRiva napi kép gyűjteményében
2011/03/19

Programok a környéken

Adriatic Hajókiállítás és Vásár - Šibenik, 05. 17. - 05. 20.
Nemzetközi Gyerekfesztivál - Šibenik, 06. 18. - 07. 02.
The Garden Festival - Tisno, 07. 04. - 07. 11.
Vodicei Dzsessz Fesztivál - Vodice, 07. 29. - 07. 30.
Hagyományos Szamárlovagló Verseny - Tribunj, 08. 01. - 08. 01.